2013. december 12., csütörtök

KArácsonyi SAL 2.


és egyben az utolsó, amit az idei karácsonyra bevállalok. 
Pedig a többi is tetszik, de ...


A piros sötétebb, Anchor 44-es, vagyis a többi szín sem az igazi a képen. 

Karácsonyig még szeretnék hímezni pár kis ajándékot - könyvjelzőt, díszt. Egy már készen van, de nem mutatom, mert hátha meglátják :-)

Jövő héten költözünk, utána egy darabig nem lesz netem.
Ha már nem jönnék addig
Mindenkinek Békés Boldog Karácsonyt kívánok!
Pihenjetek sokat, kézimunkázzatok még többet :-)





2013. december 5., csütörtök

Karácsonyi SAL 1.

Már mutattam félkész állapotban Jardin Prive - Joeux Noel aux Rennes mintáját. Kicsit átalakítva a gyerkőcök nevével. Mindenképpen gombokat szerettem volna a mintára, talán az tetszett meg benne leginkább. Csak hát nálunk Losoncon ilyen pici gombokat nem leltem. Ekkor jutott eszembe Rita ajándéka, már nem is emlékszem mikor nyertem nála, bocs Rita :-), de most kapóra jöttek azok a pici gombok, amiket a csomag tartalamazott. Sajna nem volt elég, és mivel a barna lógókákat már kivarrtam, kipótoltam "pókhálós" rózsákkal (még mindig nem kerestem rá a rendes megnevezésre).


Ilyen lett, a befejezés már kavarog a fejemben, csak ahhoz hozzá kellene ülni a varrógéphez, és még mindig nincs rá elég lelki erőm. Hosszú volt a kihagyás, nem merek belefogni semmmibe. Pedig a tavalyi SAL-t is be kellene fejezni. Majd kérek a zuramtól egy nap szabit, és belefogok. 
Hozzáfogtam a SAL másik mintájához is, a Tralala kismadárkás fenyője, majd mutatom.
Karácsonyig még vár ránk egy költözés, másik irodába. Most jut eszembe még az új szobákat sem mutattam. Úgy általában el vagyok maradva a blogolással, na de mikor nem :-))))))))))))))))))

Köszönöm, hogy itt jártál!


2013. november 18., hétfő

Játék!

Most játszok egy gyönyörűséges csomagért Adrinál (ha ide kattintasz eléred az oldalt), de hamarosan jelentkezek bejegyzéssel is. 



2013. november 4., hétfő

Végre egy kis hímzés


Na azért nem vittem túlzásba. A Nemzetközi RR novemberi madárkáját hímeztem ki. Már csak kettő van hátra, vagyis remélem kettő. A decemberi madarat egyenlőre nem tudom hímezni, mert elveszett Franciország és Románi között a kendő. Zsuzsa, a tulajdonosa, már az FB-n is kerestette. Remélem meglesz, ha nem újra hímezzük. 
Ez a kendő Bettié, nekem ez tetszik a legjobban. Gyönyörű kereteket hímzett. A képeken nem látszik, de ez egy rusztikus aida. Nagyon tetszik, annak ellenére, hogy én vászon hívő vagyok. 



Ez a hétvégén készült. Az FB Karácsonyi SAL 2013-ba is bekapcsolódtam. Több mintából lehet választani. Ezt a Jardin Privé mintát már régen kinéztem, most legalább elkészül. Gyorsan lehet vele haladni. A feliratot megváltoztatom, jobb szeretem, ha magyar a felirat. Az eredetin gombok vannak a fán, ami tetszik is, én olyan gyöngyházas gombokat szerettem volna, de itt Losoncon nem találtam eddig. Ha nem sikerül, akkor olyan pókháló rózsákat (na most ezt jól megmondtam :-) hímzek a helyükre. Remélem még a  héten sikerül befejeznem. Olyan jó volt már tűt fogni, nagyon hiányzott.


Október 26.-án Bogácson voltunk a Tárcsás Ételek Fesztiválján. Ha időm kiadja, mutatok a héten pár képet. Igaz a kajáról majdnem lekéstünk, de jártam a Hagyományőrző Házban és a vásáron is láttam pár szépséget. A tájházról lemaradtam - zárva volt, és a templomig sem jutottam el - ennek már az én lustaságom volt az oka. De jövőre már mi is sütünk, a férjem benevezett :-) így biztos lesz még alkalmam.

Szép napot minden látogatómnak!

2013. október 21., hétfő

Nyaralás 2013

Nagyon jól sikerült az idei nyaralás. Tiszafüreden voltunk. Az FB-n kértem tanácsot, merre vegyük az irányt. Mindenképpen Magyarhonba szerettünk volna menni. Cinella - nagyon köszi - tanácsolta Tiszafüredet, majd szétnéztem a neten. Megkerestem a látnivalókat, a szórakozási lehetőségeket. A strandfürdő melletti kempingben, faházban  volt a szállásunk. Nekünk tökéletesen megfelelt, igaz nem vagyunk all inclusive nyaralásokhoz szokva. Annyi programot beterveztem, hogy nem unatkozott senki. Hogy ne unatkozzon a fiam sem, vittük magunkkal a kis barátját is (az egész családot szerettük volna, ha velünk jön, de ez nem jött össze), és ez nagyon jó döntésnek bizonyult. Nem volt nyaggatás reggel, hogy gyerünk már :-) Felkeltek, haraptak valamit és irány a strand, ami reggel 8,00-kor nyitott. Legkésőbb negyed kilencre már ott voltak. Mire mi öregek feléledtünk, már megvolt az első fürdés. 
Na ez így nagyon hosszú lesz, nem akarok regényt írni. Mutatom a képeket inkább - sok lesz, nem tudtam választani. 


Igaz ebből elég lett volna egy kép is, de imádom, ahogy koncentrál.
Poroszló, augusztus 19 - karkötőt fűz a Magna Cum Laude koncert előtt - szuper volt. Utána tüzijáték.








Poroszló - a barna hajú az én fiam :-)

Poroszló - Vízi sétány




Pihenés a 1,5km hosszú séta után



Strandolás a Tiszafüredi szabadstrandon - a fiúk imádták, mi lányok maradtunk a termálfürdőben.

A tiszafüredi múzeum. A kicsilánnyal megnéztük, amíg a fiúk a Robin kalandszigeten szórakoztak. Nagyon tetszett a füredi fazekasok munkája - a színek: zöld, barna a minták: madarak. A tájházat sajna nem láttuk, szombaton jutottunk el, de be volt zárva. Viszont a múzeumban a hölgy nagyon kedves volt, lejátszott nekünk egy kisfilmet a tájházról, magyarázatot is fűzött a látottakhoz, és egy másikat a Miska kancsó készítéséről, amit Bebi kétszer nézett végig. Azt gondoltam unatkozni fog nem egész 6 évesen egy múzeumban, hát tévedtem. Élvezte, nagyon is. Legalább már nem egyedül fogok múzeumba, tájházba járni.

Ismét Poroszló - Nyitott kapu a tájházban - Bebi kezében a kukoricacsuhé virág a mi alkotásunk - kézműveskedtünk is. Majd lefotózom milyen kicseink lettek.


Az utolsó napot is a medencében töltötték :-)

Kicsit hosszú lett a bejegyzés, pedig csak a tizedét írtam le az élményeinknek. 
Ami kicsit hiányzott - a hímzés. Keveset hímeztem, de hát mindent nem lehet, főleg ha esténként talán én aludtam el a leghamarabb. 
Ennyit hímeztem a DFEA Hortenziájából, azóta semmit.


Szép napot minden kedves olvasómnak!

2013. október 10., csütörtök

Szeretem az őszt ...

Hát ahogy elnézem, régen írtam új bejegyzést. Nem mintha nem tudnék miről írni. Hímzésről keveset. Lakásfelújjításról, arról annál többet, rumliról, rendetlenségről, takarításról, pakolásról. De nem írok (sokat), majd ha teljesen készen leszünk, - mármint azzal, amire rá tudtam azuram beszélni - akkor mutatok képeket. 
A lényeg - kicseréltük a gyerekszobát a hálóval, az ágyunk már egy hónapja a nappali közepén, a szekrények a folyosón. Mind a két szobában festettünk, padlót raktunk, a gyerekszobában tapétáztunk. Mindent SK csinálunk, (kicsit csalok, mert apósom szobafestő volt :-) délutánonként, hétvégén, így csak nagyon lassan haladunk. Szeretettem volna még kicserélni az ablakot a konyhában és ott is festeni, de már inkább csendben vagyok, majd tavasszal :-) remélem. Bár a mi tempónknál ez nem is olyan biztos.  
De ami a lényeg. Eddig a hálószában volt egy munkasarok (amig otthon dolgoztam itt volt a számítógép) és a csomagoló asztal. Most ezeket átalakítom hobbi sarokra. ennek örülök a legjobban. Végre lesz stabil helye a varrógépnek, így talán visszatalálok a varráshoz is. Rengeteg anyagom van (most a pakolásnál elő is került mind, azuram nagy szörnyülködésére). Szeretnék egy fotelt is, valamikor, amiben hímezni fogok. És még rengeteg mindent, majd lassan, idővel. 

Leírok pár pontot, amiről majd a hónap folyamán írni szeretnék:
  • Nemzetközi RR madárkái - az egyedüli hímzés az elmúlt két hónapban
  • Nyaralás - ami nagyon jól sikerült
  • Lakásfelújjítás - már csak a végeredmény
  • Kézműves foglakozások Ipolytarnócon  minden kedden.
  • Idén is csatlakoztam a Karácsonyi SAL-hoz az FB-n. Hat mintából lehet választani. Még nem kezdtem el egyiket sem. Nálam van még a kendő a novemberi madárkával, csak utána kezdek hozzá valamelyikhez.  

Az RR madárkái:
kicsit homályos augusztus

szeptember

október
Már csak 3 hónapot kell kivarrnom.

Szép őszi napot mindenkinek!



2013. augusztus 12., hétfő

Hímzések


Maja két tavaszi mintája. A nyuszisat már mutattam, még húsvétkor hímeztem. Most a párja is elkészült. Tavaszi banner lesz belőle, majd valamikor, tavasszal :-) A csirkésnél változtattam a tulipánok színén. 



Ilyen a kettő egymás mellett. Most csak valamilyen anyagokat kell hozzá keresni, el nem tudom most még képzelni. Két, színben annyira eltérő minta, nem tudom mivel hozom őket össze, de majd elválik. Szeretném, ha a kicsi (nagy) fiam banner tartót készítene nekem hozzá, remélem sikerül őt rábeszélnem.


Ez pedig az elmaradásom egyik része. CCN házikós SAL áprílis hónapja. Kicsit sok a szín rajta, az itthoni fonalaimból keresgettem, csak a fele van az eredeti minta szerint. Az összhatás nem is olyan rossz. mint első ránézésre.


  És itt van a márciusssal karöltve

Készül már a május is, kb. a 80% kész van, de még így is nagyon el vagyok az egész SAL-lal maradva. És most újból elteszem, mert már csak egy hetem van a nyaralásig. Addig a Nemzetközi RR augusztusi madárkáját kell kivarrnom, hogy még el tudjam küldeni, mielőtt elutazunk. Még el kell készítenem a DFEA Hortenziáját, mint már írtam azt szeretném magammal vinni - vásznat vágni, kijelölni, fonalakat kikeresni, stb.
Lassan már a karácsonyra is gondolnom kell, mert tavaly is rengeteget terveztem, és semmit nem készítettem el. Most másképp lesz (ha-ha-ha), legalább is remélem. 

  

2013. augusztus 2., péntek

Cukkinis tészta

Hétközben a gyerekek anyukámnál vannak, ott is alszanak. Szerdán hazahoztuk őket, hadd pihenjen a mama is :-) de tegnap nem. Munkából hazafelé "azon gondolkodám" mi is legyen a vacsora. Ebéden nem voltunk, így valami meleg kajára gondoltam, de könnyű legyen, és főleg ne kelljen sokáig főzőcskéznem.
A bogácsi hétvégén a  házigazda(áné) Gabi volt olyan aranyos, adott nekünk cukkinit. Nekem 3 jutott - az elsőt kirántottam, a másodikból tócsnyi lett + egy kis cukkinis lecsó. Mi legyen a harmadikkal. Tészta van otthon mindig. Megfőztem egy Lidl-is apró könyöktésztát - ez nagy kedvenc nálunk, finom, gyorsan megfől és sok van belőle. Erre gabalyítottam egy cukkinis mártást. Régebben már csináltam ehhez hasonlót, de most kicsit változtattam rajta (amúgy sem emlékeztem már a receptre).
Saját "kutyulmán" a férjemnek nagyon ízlett, leírom a receptet (itt megmarad, és nem kell jövőre is találgatnom)

Cukkinis tészta
Hozzávalók:
500g cukkini - hámoztam a magokat eltávolítottam és vastagabb uborka reszelőn lereszeltem.
2 db nagy paradicsom meghámozva
1 db nagy hagyma - én tettem bele egy fél maradék lila hagymát, színesebb lett tőle
4-5 gerezd fokhagyma
olaj + vaj
1 teáskanál pesto - nekem most paradicsomos volt
só, bors, csipetnyi gyömbér, kakukkfű.

Az olaj és vaj keverékén üvegesre pirítom a csíkokra vágott hagymát, majd a fokhagymát is. Ráteszem a cukkinit és párolom. Öntöttem alája pár kanál húslevest (vagy vizet), hogy gyorsabban puhuljon. Hozzádtam a feldarabolt paradicsomot és a fűszereket, majd a végén belekevertem a pestót. Nem főztem a cukkinit teljesen puhára, lehessen érezni, hogy ráharap az ember. 
Rászedtem a tésztára és sajtot reszeltem rá. 

Nem kell félni, nem megyek át gasztrobloggerbe, de szeretek főzni, sajnos enni is, ami meg is látszik rajtam. Hímzek is, ha már gyerekszabi van, na nem sokat. Maja egy mintáját hímeztem a héten, tegnap pedig a CCN áprílisát kezdtem el. Várom a csomagot a következő madárkával. Ha sikerül hétfőn mutattom. És ha lesz időm beszámolok a családi találkozóról is, amin rekordott döntöttünk - Fanni kutyával együtt 70-en voltunk. Ennyien még soha nem jöttünk össze. 

Kellemes hétvégét kívánok Nektek!

2013. július 30., kedd

MIndenféle


1. Az állatkák, amit Bebi készített. Hol? Sehol, vagyis a Seholszigeten. Nagyon ötletesek. Adva voltak a fa korongok, már készre ragasztva. Ezekre ragasztgatta a csajszi segítségével Bebi a terméseket. Nagyon lefoglalta őt, ezért is kellett 3 db készíteni.


És a büszke alkotó a műveivel (és a félig kész fallal a balkónon)



2. Ez még júniusban volt. Ballagtak az óvodában. Bebi búcsúztatta a barátnőket (kockás ruha). Kicsit sajnálom, hogy nem megy velük, nagyon sok kis barátnője kezdi most szeptemberben a sulit. Az ovónőnk szerint (a tesztek alapján) értelmileg mehetne, de még fáradékony. Hiába, csak novemberben lesz 6 éves. 


3.  Marci Bogácson volt a Kökölyszi táborban. Múlt pénteken mentünk érte, és ott maradtunk a hétvégére. Jó hétvége volt, csak rövid. Jó társaság, jó idő. Ez a kép szombaton délelőtt készült. A kiscsajok alig bírták kivárni, hogy induljunk a strandra.





4. Szombaton én kihagytam a strandolást. Sokkal jobb programom volt. Már olvashattátok Fidike blogján mini hímzős találkozót tartottunk. Ő a környékről származik, így megbeszéltünk egy találkozót. Annyira jó volt valakivel találkozni, akinek szintén ilyen fontos a kézimunka a hímzés. Mikor a többiek elvonultak a strandra (ami a délelőtti eső miatt, csak ebéd után volt) mi kicsit hímeztünk. Na nem sokat, a szánk többet járt, mint a kezünk. A két munka (a képet Fidikétől loptam). Fidike a Népi mintakendőn dolgozott. Annyira jók a színei, élőben még szebbek, telitalálat (már nem is tetszik a sajátom). Ezekkel a színekkel még hímzek valamit biztosan. Én RP Fiori Antichi 7 hímeztem, vagyis nagyon az elején tartottam. 
Nagyon szép ajándékokat kaptunk tőle, én könyvet, Marci képregényt (már elolvasta, ami kész csoda, nem szeret olvasni a diszlexiája miatt, ezentúl képregényeket vásárolok neki könyv helyett), Bebi matricás füzetet.
Fidike ezer köszönet. Jövőre is várlak haza :-)))))))) 


5. És itt tartok az RP-vel, és el is tettem oldalra, mert elszámoltam magam. Rövid lett az anyag. Hol járt az eszem, nem tudom. Nagyon gondolkodtam rajta, mit csináljak. Maradjon csak az alsó része, vagy hagyjak ki valamit belőle? A végén lerövidítettem a mintát 10 sorral, ha kész lesz mutatom. 
Addig is kihímzek pár apró mintát, RP pedig pihen.


6. A fiam lefotózta az udvart, ahol az irodánk van. A képen nagyon szép, igazából már egy kicsit elhanyagolt. De jó hely, nyugodt, mégis a központban van. 



Akkor ennyi erre a hónapra. Augusztusban készülünk nyaralni Tiszafüredre. Nem lakik valaki közületek a környéken? Megtetszett ez a találkozó dolog :-) A nyaralásra a DFEA Hortenziáját szeretném vinni (még nincs elkezdve) remélem jut idő hímzésre is. 
Lehet, addig még jelentkezem egyszer, de nem igérek semmit.

Mindenkinek kellemes nyarat, jó pihenést és hímzést kívánok!













2013. július 3., szerda

Seholsziget

Június 15.-én Bebivel kirándultunk az oviból. A fiúk honismereti kerékpártúrán vettek részt, így osztott programunk volt. Mi Seholszigetet látogattunk meg, ami Nőtincsen található. Nem írok sokat, csak annyit 11,00-16,00-ig voltunk ott, de nem volt elég. Jól szórakoztunk. Megyünk még a családdal is. 
Bebi sokat kézműveskedett, legközelebb megmutatom, miket alkotott. 
+ lovaglás, állatok, nyuszisimogatás, játszóterek, labirintus, kisvonat, néptánc, természet, szép környezet és szép épületek.























Ha van kedvetek látogassatok el Ti is, nem bánjátok meg.