2013. július 2., kedd

Ajándékok

Tavaly nagyon elhanyagoltam ezt a kötelességemet. Nem mutattam meg a blogomon a kapott ajándékaimat. Ez nem azt jelenti, hogy nem örültem nekik. Csak addig halogattam, míg "elhalogattam" :-( 
Tavalyi ajándékaimat tőlük kaptam - nyertem (nem sorrendben írom, és remélem senkit nem hagyok ki) :  
     - Cinella
   - Fidike
 - Teca
  - Palkó
Köszönöm szépen, még egyszer. Nagyon örültem az összes ajándéknak. Ezzel most a lelkiismeretemet nyugtattam meg. Igérem az idén nem fogok hanyagolni, igaz mostanában nem játszom sokat.

Ezért itt vannak az idei ajándékaim: 


Palkó lepett meg egy csomaggal, amiben takácsvászon, mellette pedig egy aranyos kis szív lapult. És mindez csak azért, mert írásban nem tudta tökéletesen megválaszolni a kérdésem, mi az a takácsvászon. Ildikó ezer köszönet érte, még nem került sorra, de már megvan mi lesz rajta. Annyit elárulok,  a Te egyik mintádra vár, na kitalálod melyikre?

Ezeket pedig Rita játékán nyertem. Levendulával töltött illatpárna, sok-sok gy˜önyörű gomb és szalag és ha jól emlékszem csoki is volt, de az olyan gyorsan eltűnt, hogy nem is tudom jól emlékszem-e. Finom, aprólékos hímzés, annyira apró keresztek, hogy alig látom őket. Mindig is csodáltam Rita munkáit, de így élőben látni, megtapogatni fantasztikus. Köszönöm :-)








Mivel már nálunk is elkezdődött a nyári szünet, a gyerekek tegnap a mamáéknál aludtak, így szabad volt az estém. "Füveztem" egy kicsit a kertben, majd leültem hímezni. Haladtam valamit, de még most sem látványos,  a legsötétebb zöld 2/3 része van készen.

Most visszatérek a munkához, szép napsütéses napot kívánok mindenkinek.
Köszönöm a bejegyzéseiteket, sajna nekem nagyon kevés időm van kommentelni, ezért ritkán is írok, de blogjaitokat szorgalmasan nézegetem. Ha szabadabb leszek bepótolom. 

6 megjegyzés:

  1. Szépeket kaptál. Nekem is van ajándékom, amit még nem mutattam :(

    VálaszTörlés
  2. De szépek! Rita nyereményének a párja nálam van, tudod-e? Imádom őket, mert rendkívül finom, ízléses és precíz munkák!

    VálaszTörlés
  3. Leki-Rita munkái tényleg szépségesek! Nekem is van néhány, nagy kincs mind :)

    VálaszTörlés
  4. Ja, és a macsekra tippelek :)))

    VálaszTörlés