2014. szeptember 16., kedd

Kreatív hétvége

Itt Szlovákiában hosszú hétvége volt. Megkaptuk még a hétfőt :-) Szombaton a szüleim és a bátyám családja volt nálunk, még az elmaradt szülinapokat ünnepeltük meg. Számomra kicsit húzósra sikeredett a nap - sütés, főzés, pakolás, takarítás, stb. Estére bizony jól elfáradtam. De mivel még volt előttem két szabadnap, főznöm sem kellett, eldöntöttem a vasárnapot pihenéssel, hímzéssel töltöm, már amennyire ez két nyughatatlan gyerek mellett lehet. 
Múlt héten kedden végre eljutottunk Ipolytarnócra, oda járunk kézműveskedni és könyvtárba. Kikölcsönöztünk egy nagyon jó könyvet, nem jut eszembe a címe, de tele van kreatív ötlettel olyanokkal, amit már az én 6,5 éves Bebim is meg tud csinálni. 
Az első, amin megakadt a szeme a só-liszt gyurma volt. Soha nem csináltam még, pedig már elég régen tervezgetem. Gyúrtunk egy adagot és akril festékkel színeztük.


És Bebi hozzá fogott. Gyümölcsöket készített

Az első szilva az én művem, a többi már ő keze munkája


É itt van az egész termés - piros és zöld alma, körte, banán, szilvák, cseresznye


Közben én hímezhettem. Marci ekkor még a kertben dolgozgatott az apjával, már amikor nem esett. Nála ennek a napnak két sáros nadrág lett az eredménye. Ő nem egy kézműves alkat :-)
De a napnak még nem volt vége, így más munka után néztünk. A következő terv a pom-pom készítés volt. Elő a régi maradék fonalakkal. A könyvben is volt útmutató, de Bebi a múltkor a M2 látta, hogy a csajszi a kezére tekerte a fonalat, magyarázhattam én ezután, hogy azt hogy kell, miért jobb, ha úgy tekeri, ahogy a könyvben van, a dolog el volt döntve. Hát elég keményfejű gyerekeim vannak :-)

  Ez a szombati termés, az osztálytársaknak készültek. Vasárnap is folytatta a munkát, akkor már Marci is belekapcsolódott, később az unokatestvérük Teréz is. Bebi élvezte, hogy a két nagynak ő magyarázhatta hogyan kell csinálni. A vasárnapi termést már nem fotóztam, sajnos. De ami késik.... 

Közben én hímeztem. Marci fotózott, nem szeretem a rólam készült képeket, de ez elmegy :-) 

És így néz ki az ebédlőasztalunk, ha mindenki kreatívkodik. Igaz itt csak a száraz munka jöhet szóba, festés a kisasztalon történik, erre kinevezett mosható terítőn. Lásd az előző képek. 







Már elkezdtem az első karácsonyi ajándékot hímezni (az illető volt olyan "kedves" megrendelte magának az ajándékot). Gyógynövény-fűszrenövény képek lesznek 4, de lehet csak 3, az majd a hangulatomtól függ. A kamilla már látszik, ezen a képen még hiányzik a kontúr. A második a sáfrány lesz, annak is kész a szár része, majd a menta és a levendula jön. Az egész sorozatból 12 van, majd ha megérdemli az illető lassan lassan megkapja az egészet. 

Ez pedig az a neszi, amit Fidikétől kaptam a nyári talin. Saját hímzett monogrammal, kézi horgolású csipkével. Kineveztem a hímzős apróságaim tartójának - olló, tűk, mérőszalag, stb. 

 Marci, imád ilyen "lüke" képeket csinálni magáról :-)

Szép napot kívánok Nektek, és minnél kevesebb esőt :-)

2 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyes a lányod!!!!!
    Szép a hímzés, kinagyítottam! :)
    Szuper ez a hétvége Nektek... milyen ünnep van most???
    ÖRÜLÖK, hogy bejelentkeztél!!!

    VálaszTörlés
  2. Jól tetted, hogy megajándékoztad magad egy hímzős nappal!
    Éljen a gyerekekkel történő kreatívkodás! Olyan jó néha hagyni, hogy ők találják ki, mit, hogyan csináljunk. Bár nem biztos, hogy a legkönnyebb módszer, de a sajátjuk.
    Örülök, hogy használatban van a neszi.:)

    VálaszTörlés