2016. január 25., hétfő

2016/1

Nem igérek semmit. Nem tudom mennyi szabadidőm lesz idén. Lesz-e kedvem, ihletem kézimunkázni. Terveim vannak, de azok mindig vannak. Ha nem tudok esténként elaludni, mindig tervezgetek. Egyet megigérek, többször jelentkezem, mint tavaly. Nem lesz nehéz túlszárnyalni tavalyi 2 bejegyzést :-) Már most többet hímeztem, mint a tavalyi év első felében.
A 2015-ös év munkával telt, főleg a második fele. Rengeteget dolgoztunk, szószerint éjjel-nappal, hétvégéken. De valahogy nem is volt kedvem hímezni. Lehet kifárasztott a 2014-es karácsonyi ajándék dömping :-)
De új év - új tervek (min.4x annyi, mint amennyit idővel, erővel, kedvvel meg lehet valósítani) - és rengeteg MUK !!!!!!!!!!!

Akkor a tervek (inkább csak magamnak írom, hogy dokumentálva legyel a dolog):

1.)  A FŐ terv - befejezni minnél több MUK-ot.
2.) Csatlakoztam Palkó közös hímzéséhez és készen vagyok az első résszel - remélem később is tudom majd tartani a tempót. Már akkor tetszett a minta, mikor először megmutatta, még tavaly valamikor. Már akkor tudtam, hogy a kék variációt választom. Ennek ellenére sokáig gondolkodtam merjem-e beválalni, nem lesz-e belőle is várakozó, elfekvő hímzés? De Ildikó megígérte, hogy pirongatni fog :-)



3.) A SAL hímzés közti időszakokban pedig a MUK-okat fejezgetem be, többek között ezeket is (ezek voltak kéznél a tegnapi fotózáskor és ezeken már látni valamit, de van még pár)










4.) Új hímzést csak akkor kezdek, amikor 1 MUK-ot befejeztem (ja azért kezdtem el egyet pénteken, még le sem írtam, már meg is szegtem a tervemet) Mondjuk majdnem befejeztem előtte az (gyűrűpárnán kívül) egyetlen 2015-ös hímzésemet - Renato Parolin - Espressioni és Emozioni mintáját. Az FB-n hímezték SAL-ban még tavaly, de elfogyott a sötét zöldem, kb.1m hiányzott csak.




5.) Előveszem a varrógépet!!!!!!!!!!! 
                  * Karácsonyra vettem a gyerkőcöknek ágytakarót, amiből falvédőt szeretenék varrni
                  * Bebinek balerina jelmezt varrni a maszkabálra
                  * Van pár hímzésem, amit végső formába kellene önteni - leghamarább Maja két tavaszi mintája 
                  * Kellene varrni pár kispárnahuzatot alváshoz, mert a régiek már agyon mosottak.
6.) Megkötni, ha lehet még a télen Bebi sapkáját a sálhoz, amit tavaly kötöttem - nem is mutattam. Majd egyben (ha ha)    
7.) Szeretném kipróbálni az amigurumi horgolását, valamilyen kis figurát.

Na tervezni azt tudok, szeretek. Állandóan írom az elvégzendő teendőket, sokszor még egy sima hétvégén is. Aztán húzogatom ki az elvégzett munkákat. Ez jó érzéssel tölt el. Igaz a nap végére néha több marad, mint amit elvégeztem, de sokszor annyit tervezek be egy napra, hogy egy hét sem lenne elég.

Van még egy tervem, ami csak ma fogalmazódott meg bennem, még nem is döntöttem el véglegesen, hogy megcsinálom-e. Február 13.-án farsangi bál lesz a faluban, a tombolába szeretnék készíteni valamit. Mivel képviselő vagyok, és vállalkozó is úgyis kell valami díjjal sponzorálnom.

Hónapokig semmi, aztán meg nem tudom befejezni :-) 
Van még egy szerelem hímzésem, azt majd holnap megmutatom, mert az külön bejegyzést érdemel.

Köszönöm, hogy benéztél :-)

4 megjegyzés:

  1. Jaj, de megörültem, hogy írtál! A napokban sokat gondoltam rád, hogy remélem, minden rendben van, olyan rég nem hallottam felőled!
    A közös hímzésben és is benne vagyok, nagyon szép a darabod.
    A sok-sok csodás hímzésed ismerős a talikról, jó lesz látni a haladást.
    A többi kreatív tervedhez is sok sikert kívánok!

    Puszi az egész családnak!

    Rita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen Rita, ismerősek. Ebből is látni, hogy milyen régen elkezdtem őket. De majd most :-)

      Törlés
  2. Sok-sok erőt a terveidhez! Szerintem a fele is bőven elég lenne :)
    A szívek csodaszépek, a SAL miatt majd ütlek-váglak :))))
    Mindig örülök, ha írsz, úgyhogy szerezz nekem gyakrabban örömet, plííííz! :)

    VálaszTörlés