2016. január 25., hétfő

2016/1

Nem igérek semmit. Nem tudom mennyi szabadidőm lesz idén. Lesz-e kedvem, ihletem kézimunkázni. Terveim vannak, de azok mindig vannak. Ha nem tudok esténként elaludni, mindig tervezgetek. Egyet megigérek, többször jelentkezem, mint tavaly. Nem lesz nehéz túlszárnyalni tavalyi 2 bejegyzést :-) Már most többet hímeztem, mint a tavalyi év első felében.
A 2015-ös év munkával telt, főleg a második fele. Rengeteget dolgoztunk, szószerint éjjel-nappal, hétvégéken. De valahogy nem is volt kedvem hímezni. Lehet kifárasztott a 2014-es karácsonyi ajándék dömping :-)
De új év - új tervek (min.4x annyi, mint amennyit idővel, erővel, kedvvel meg lehet valósítani) - és rengeteg MUK !!!!!!!!!!!

Akkor a tervek (inkább csak magamnak írom, hogy dokumentálva legyel a dolog):

1.)  A FŐ terv - befejezni minnél több MUK-ot.
2.) Csatlakoztam Palkó közös hímzéséhez és készen vagyok az első résszel - remélem később is tudom majd tartani a tempót. Már akkor tetszett a minta, mikor először megmutatta, még tavaly valamikor. Már akkor tudtam, hogy a kék variációt választom. Ennek ellenére sokáig gondolkodtam merjem-e beválalni, nem lesz-e belőle is várakozó, elfekvő hímzés? De Ildikó megígérte, hogy pirongatni fog :-)



3.) A SAL hímzés közti időszakokban pedig a MUK-okat fejezgetem be, többek között ezeket is (ezek voltak kéznél a tegnapi fotózáskor és ezeken már látni valamit, de van még pár)










4.) Új hímzést csak akkor kezdek, amikor 1 MUK-ot befejeztem (ja azért kezdtem el egyet pénteken, még le sem írtam, már meg is szegtem a tervemet) Mondjuk majdnem befejeztem előtte az (gyűrűpárnán kívül) egyetlen 2015-ös hímzésemet - Renato Parolin - Espressioni és Emozioni mintáját. Az FB-n hímezték SAL-ban még tavaly, de elfogyott a sötét zöldem, kb.1m hiányzott csak.




5.) Előveszem a varrógépet!!!!!!!!!!! 
                  * Karácsonyra vettem a gyerkőcöknek ágytakarót, amiből falvédőt szeretenék varrni
                  * Bebinek balerina jelmezt varrni a maszkabálra
                  * Van pár hímzésem, amit végső formába kellene önteni - leghamarább Maja két tavaszi mintája 
                  * Kellene varrni pár kispárnahuzatot alváshoz, mert a régiek már agyon mosottak.
6.) Megkötni, ha lehet még a télen Bebi sapkáját a sálhoz, amit tavaly kötöttem - nem is mutattam. Majd egyben (ha ha)    
7.) Szeretném kipróbálni az amigurumi horgolását, valamilyen kis figurát.

Na tervezni azt tudok, szeretek. Állandóan írom az elvégzendő teendőket, sokszor még egy sima hétvégén is. Aztán húzogatom ki az elvégzett munkákat. Ez jó érzéssel tölt el. Igaz a nap végére néha több marad, mint amit elvégeztem, de sokszor annyit tervezek be egy napra, hogy egy hét sem lenne elég.

Van még egy tervem, ami csak ma fogalmazódott meg bennem, még nem is döntöttem el véglegesen, hogy megcsinálom-e. Február 13.-án farsangi bál lesz a faluban, a tombolába szeretnék készíteni valamit. Mivel képviselő vagyok, és vállalkozó is úgyis kell valami díjjal sponzorálnom.

Hónapokig semmi, aztán meg nem tudom befejezni :-) 
Van még egy szerelem hímzésem, azt majd holnap megmutatom, mert az külön bejegyzést érdemel.

Köszönöm, hogy benéztél :-)

2015. október 5., hétfő

Gyűrűpárna

        Ahogy elnézem a dátumot, lassan egy éve, hogy bejegyzést írtam. Pedig már otthon is van internet, igaz azon a fiam ül esténként, néha nagy vita után odaengedi a kicsit is, de őt még nem érdekli annyira. És valahogy otthon nem ülök le a gép elé, elég az irodában a napi 8-10 órás gép bámulás. Talán azért is nem írtam több bejegyzést, mert annyi a munkánk, hogy esténként már nem esik jó odaülni a géphez. Igaz hímezni sem igazán volt időm, és talán hangulatom sem. 
    Sok mindennel el vagyok maradva, még a tavalyi karácsonyi ajándékokat sem mutattam meg mindet. Egyszer csak sor kerül azokra is.
Most csak a gyűrűpárnát mutatom, mert megigértem Palkónak. A lányom volt bébiszittere ment férjhez szombaton. Bebi már 8 éves lesz, de azóta is tart a kapcsolat közöttük. A lányom imádja őt, és az egész már inkább barátság, kb.20 év van köztük. Bebi már azt tervezgeti, hogyan fogja tologatni Lenka babáját, majd ha megszületik (még nincs útban sem).
   Már évekkel ezelőtt megigértem, hogy ha férjhez megy hímzek nekik gyűrűpárnát. Nincs két hónapja, hogy megtudtam a dátumot, pedig állítólag mondta hamarabb is, csak valahogy figyelmetlen voltam. Ráadásul augusztus közepétől megfeszített tempóban dolgozunk, így csak  mult héten vasárnap fogtam hozzá a hímzéshez. A mintát a menyasszony választotta. Küldtem neki képeket párnákról, mintákat. Mivel az értesítőjükön is madarak vannak, ezt választotta. A Canadahun oladalán segítettek megtalálni a mintát.
      Hoztam a formámat most is :-) pénteken este még csak a madarak volta kihímezve, és pár öltés a keretből. Utána következett a 9 órás maratoni hímzés, hajnali 4-ig. Akkor lett kész. Átöblítettem és lefeküdtem. Majd 4 órás alvás után felkeltem, és reggel 9-től 12-ig varrtam. A férjem nem volt otthon a hétvégén, de még szerencse, hogy a gyerekeim olyan ügyesek, megoldották a reggelit magukban. És csak kicsit idegesétettek :-).
      Hogy mit is varrtam a párnán 3 óra hosszant? Magam sem tudom. Vagyis tudom, hibát hibára halmoztam, fejtettem, mérgeskedtem. Valamikor kb.10 évvel ezelőttig sokat varrtam. MIndent, majdnem az egész ruhatáramat magam csináltam. Annyira kijöttem a gyakorlatból, hogy egy kínylódás volt az egész varrás. Haragszom magamra. Eldöntöttem, többet kell varrnom. De hogy mikor? És ideje elkezdeni Bebit is varrni tanítani. 
     Na, de már annyit írtam a párnáról, és még meg sem mutattam. 






      Ez a két szín dominált az esküvőn és a díszítésen is. A menyasszony ruhája is pezsgőszínű volt, gyönyörű csipke. Talán a szalagot tettem volna világosabbat, de nem kaptam. Ez volt az egyedüli, ami szóba jöhetett. 
         Most visszatérek a munkához, mert megint közelednek a leadási időpontok. Még a hónap végéig keményen kell dolgoznunk, de remélem utána lelassul a dolog. Szeretnék elmenni valahova a gyerekekkel wellnesszezni, mert a nyáron is csak egy hétvégént voltunk Bogácson. Ránk férne már egy kis pihenés. 
         Bogácsról még írok majd pár sort, mert érdemes. Az idén is sikerült Fidikével találkoznom, sőt meg is látogatott a családjával minket itt Szlovákiában is. Sajnos nem sok időm volt rájuk, de beszélgettünk egy jót. Bogácson 4-es találkozó volt, Fidikén kívül sikerült találkoznom még két kedves hímzős bloggerrel is - Palkóval és Pollyval. Jó kis tali volt, nagyon örültem a személyes találkozónak. 
Most ennyi, ha sikerül, még jelentkezem az idén :-) 

Köszönöm, hogy meglátogattál !

2015. január 12., hétfő

2015 évkezdés - karácsonyi ajándékok 1.rész

Csak röviden képekben :-) (hát igen ez volt a terv, én nem tudok keveset beszélni, ezek szerint írni sem :-))))))))))
Elhanyagoltam a blogomat, nagyon-nagyon. Most sincs sok időm, pedig annyi minden kavarog a lelkemben, amit leírnék.
Nem volt valami jó évem, semmilyen téren. Ez a mostani sem néz ki jobbnak, talán a munka terén, de ahhoz össze kellene szednem magam. De fő az optimizmus :-)
Nem tudom mennyi időm lesz az idén hímezni. Lehet kicsit háttérbe fog szorulni a hobbim. Eddig csak egyszer volt tű a kezemben, valamikor január 2.-án vagy 3.-án csináltam pár öltést. 
Akkor jöjjenek a képek a karácsonyi ajándékokról. Csak a fele, mert a többit nem fotóztam, és töredelmesen bevallom egy el sem készült időre (kapott az illető ajándékot, csak a tervezett kézimunka nem készült el).

1. Teásdoboz a férjem hugának


Kinyitva és megtöltve a teásdoboz

2. Neszi a legfiatalabb unokahugomnak Teréznek

Belülről, feltöltve :-) ez életem első neszije, de nem az utolsó. Már készül a hímzés a kicsilányom neszijére is.




3. Képek anyósom konyhájába



Ez pedig eredetileg sógoromnak készült szintén karácsonyra, de megkapta december elején a szülinapjára, karácsonyra könyvet kapott :-)

Most ennyi, ha a többiről is leszenk fotók, majd mutatom.

Köszönöm, hogy a távolmaradásom ellenére is benéztél hozzám.
Kívánok mindenkinek nagyon boldog, kézimunkában gazdag Új Esztendőt!


2014. szeptember 30., kedd

Mocsolyák - Kalonda

Nem hímzés, de ez is az én, akarom mondani a mi munkánk. A férjemmel terveztük még tavaly szülőfalumba, Kalondára ezt az "interaktív parkot". Szombaton volt az ünnepélyes átadás. Igaz voltak még hiányosságok, többek között a tó vize elfolyt, mi is fedeztünk fel pár dolgot, amit másképpen kellett volna tervezni. De összességében véve szerintem jól sikerült. Európai Uniós pénzből, határon átnyúló projekt keretén belül a Hollókőiekkel együtt épült. Ott két tanösvényt alakítottak ki, érdemes azt is meglátogatni.
Aki szeretne bővebben olvasni az átadásról látogassa meg a Felvidék.ma oldalát. 
Nem az én képeim, loptam mindet az FB-ről.
 Köszönöm - Papp Sanyi, Pitypang, Puntigán Józsi
A képeken láthatjátok - a régi kalondai Ipoly malom kicsinyített mását, akácrönkökből épített nézőteret, színpadot, ami elég kicsinyke lett, de van Kalondán nagyszínpad, ahol már több magyar zenekar is fellépett - Republik, Edda, P-Mobil, Bikini, stb.
Tavacskát, amiben forogni fog a malomkerék, amit kurblival lehet megforgatni. A tavacska egyik része a régi kenderáztató mintájára volt kiképezve, faragott hidacska vezet rajta keresztül. Sőt egy oszlopot is beterveztünk, aminek a tetejére remélhetőleg tavasszal beköltözik egy gólyacsalád. Kalondát sajna régen elhagyták a gólyák, hátha :-)
A főkapu is faragó mesterek keze munkáját dicséri, ahogyan a kultúrház udvarán lévő szárazalja, az nincs a képeken, mint ahogy az új buszmegálló sem.
Az átadáson fellépet a gyerekeim tánccsoportja a Pitypang, ami az idén 15 éves. Novemberben lesz a buli :-)
Olyan büszke vagyok mikor látom őket táncolni, még a párom is megkönnyezi :-)
És a képek, ömlesztve





















Hímeztem is közben, a gyógynövényesből 3 kész van a negyedik félig, levendula színű fonalat kell vennem hozzá. És tegnap este elkezdtem a gyerekeim karácsonyi ajándékát is hímezni. Csak a fotózással vagyok bajban. De hozom azokat is :-)

Köszönöm, hogy erre jártál! 

2014. szeptember 16., kedd

Kreatív hétvége

Itt Szlovákiában hosszú hétvége volt. Megkaptuk még a hétfőt :-) Szombaton a szüleim és a bátyám családja volt nálunk, még az elmaradt szülinapokat ünnepeltük meg. Számomra kicsit húzósra sikeredett a nap - sütés, főzés, pakolás, takarítás, stb. Estére bizony jól elfáradtam. De mivel még volt előttem két szabadnap, főznöm sem kellett, eldöntöttem a vasárnapot pihenéssel, hímzéssel töltöm, már amennyire ez két nyughatatlan gyerek mellett lehet. 
Múlt héten kedden végre eljutottunk Ipolytarnócra, oda járunk kézműveskedni és könyvtárba. Kikölcsönöztünk egy nagyon jó könyvet, nem jut eszembe a címe, de tele van kreatív ötlettel olyanokkal, amit már az én 6,5 éves Bebim is meg tud csinálni. 
Az első, amin megakadt a szeme a só-liszt gyurma volt. Soha nem csináltam még, pedig már elég régen tervezgetem. Gyúrtunk egy adagot és akril festékkel színeztük.


És Bebi hozzá fogott. Gyümölcsöket készített

Az első szilva az én művem, a többi már ő keze munkája


É itt van az egész termés - piros és zöld alma, körte, banán, szilvák, cseresznye


Közben én hímezhettem. Marci ekkor még a kertben dolgozgatott az apjával, már amikor nem esett. Nála ennek a napnak két sáros nadrág lett az eredménye. Ő nem egy kézműves alkat :-)
De a napnak még nem volt vége, így más munka után néztünk. A következő terv a pom-pom készítés volt. Elő a régi maradék fonalakkal. A könyvben is volt útmutató, de Bebi a múltkor a M2 látta, hogy a csajszi a kezére tekerte a fonalat, magyarázhattam én ezután, hogy azt hogy kell, miért jobb, ha úgy tekeri, ahogy a könyvben van, a dolog el volt döntve. Hát elég keményfejű gyerekeim vannak :-)

  Ez a szombati termés, az osztálytársaknak készültek. Vasárnap is folytatta a munkát, akkor már Marci is belekapcsolódott, később az unokatestvérük Teréz is. Bebi élvezte, hogy a két nagynak ő magyarázhatta hogyan kell csinálni. A vasárnapi termést már nem fotóztam, sajnos. De ami késik.... 

Közben én hímeztem. Marci fotózott, nem szeretem a rólam készült képeket, de ez elmegy :-) 

És így néz ki az ebédlőasztalunk, ha mindenki kreatívkodik. Igaz itt csak a száraz munka jöhet szóba, festés a kisasztalon történik, erre kinevezett mosható terítőn. Lásd az előző képek. 







Már elkezdtem az első karácsonyi ajándékot hímezni (az illető volt olyan "kedves" megrendelte magának az ajándékot). Gyógynövény-fűszrenövény képek lesznek 4, de lehet csak 3, az majd a hangulatomtól függ. A kamilla már látszik, ezen a képen még hiányzik a kontúr. A második a sáfrány lesz, annak is kész a szár része, majd a menta és a levendula jön. Az egész sorozatból 12 van, majd ha megérdemli az illető lassan lassan megkapja az egészet. 

Ez pedig az a neszi, amit Fidikétől kaptam a nyári talin. Saját hímzett monogrammal, kézi horgolású csipkével. Kineveztem a hímzős apróságaim tartójának - olló, tűk, mérőszalag, stb. 

 Marci, imád ilyen "lüke" képeket csinálni magáról :-)

Szép napot kívánok Nektek, és minnél kevesebb esőt :-)