2012. december 5., szerda

Legkedvesebb karácsonyi díszem

legalább is mostanában. Tavaly készítettem és hihetetlen, de időben elkészült. Régebben minden évben újat csináltam élő, örökzöld növényekből. Majd jöttek a gyerekek, jött a vállalkozás és soha nem volt időm. Ilyenkor év végén van a legtöbb munkám, határidők, stb. Ha kész is lett, közvetlenül karácsony előtt, pár napig még díszelgett az ajtón, majd levettem, pedig sajnáltam. 
Tavaly nem volt hajtás év végén, hozzáfogtam és elkészült. Ez is és az adventi "koszorú" is (azt majd holnap mutatom, legalább is remélem, mert a fotózásra soha nincs időm).
A koszorút vettem, a díszek régebbi kincsek (szétszedtem pár díszt), van amit a gyerekekkel szedtünk, van amit vettem. Kicsit keverék, mert nem teljesen természetes anyagokból készült, de nekem így tetszik.



Más - a boltban, ahol a vásznakat és más dolgokat vásárolok gyönyörű fonalat fedeztem fel. Nagyon régen nem kötök, már írtam is mennyire hiányzik. Tudom, csak rajtam múlik, de el kell kezedenem. Már annyi mintát (kendő, sál, Bebinek sapka, mellény) találtam, de melyiket kezdjem?  Nekem  a zöld és a bordó-szürkés-barnás tetszik a legjobban.



Mindent tolok magam előtt, hogy majd az új évben. Na persze, már májusig megvannak a tervek. Januárban a Canadahun-on indul egy Nemzetközi RR, amihez én is csatlakoztam. A kendőt is elő kell készítenem. Manka mintáiból is szeretnék kihímezni párat. Tervek vannak. Realizáció annál kevesebb. A karácsonyi terveimből sem tudom mi készül el, maradnak szülinapi ajándékoknak. 
Mostanában (lassan már egy éve) cháosz van a fejemben, amit nagyon nem szeretek. Mert, ha bent az van, kint is az van. A hímzés megnyugtat, de ott bujkál a kisördög, hogy mástól veszem el az időt. 
Na mindegy, majd az új évben jobb lesz. Pihennem kellene egy nagyot, talán ez lenne a megoldás. Nem tudom. 
Hímzésem is van, igaz nem teljesen kész, de fotó nincs róla. Bepótolom, és a tartozásaimat is egyenlíteni kell (ajándékok).
Mára ennyi, nem igérem, hogy holnap jövök, mert táncolni megyünk Bebivel, este 18,30 mire haza érek, utána még tanulunk Marcival, vacsora és ki tudja még mi jön közbe. Azért reménykedni lehet :-)

Köszönöm, hogy itt voltál. 

10 megjegyzés:

  1. Hello , thanks you for your visit in my blog. Welcome
    Your are very nice blog to.

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy beszálltál a játékba! :) ... annak pedig külön örülök, hogy ilyen hosszút írtál! Így legalább kicsit többet megtudtam rólad :)
    Sok erőt Neked a mindennapokhoz!!!

    VálaszTörlés
  3. Hát időnként én is beleveszek a mindennapi tenni valókba.
    Nagyon szép az ajtókoszorúd, tetszik. A fonalak is klasszak, hát a bordós tényleg kiemelkedik közülük a szépségében.
    Szép adventi nyugodt napokat kívánok Neked!

    VálaszTörlés
  4. Mutatós koszorút készítettél természetes anyagokból, lényeg nagyon sokat adtatok hozzá magatokból.
    Azok a fonalak nagyon, nagyon szépek:)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon klassz az ajtodiszed.

    A köteshez szep fonalakat valogattal, ezekbol a szinatmenetesekböl izgalams dolgozni, sosem tudja az ember, milyen mintat ad ki...

    Hm, RR a Canadahu-n, lehet, hogy be kellene neznem nekem is oda?

    Ha megnyugtat a himzes, az jo! A többi dolog megvar! Ezzel pedig maradando szepseget alkothatsz!

    VálaszTörlés
  6. Köszi lányok a szép szavakat, a biztatást. Az utóbbi időben nagyon rám fér :-)
    Megtpróbálok az ünnepek alatt visszjutnia régi önmagamhoz. Talán egy kis pihenés majd segít.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép a koszorú...ízléses....A fonalakkal meg én is így vagyok, vegyek vagy ne vegyek....De ezek nagyon szépek...

    VálaszTörlés
  8. Szép a koszorú :)
    Én a bordó - szürkés fonalra szavazok :), várom te melyikkel kezded.

    Tervek nálam is tolonganak - csak idő kellene több....

    VálaszTörlés
  9. A koszorúd nekem is nagyon tetszik! Kíváncsian várom, hogy melyik fonalból mit készítesz!
    A hímzésre meg szakíts egy kis időt, ennyi neked is jár!

    VálaszTörlés
  10. Szép a koszorúd! Én is örülök, hogy többet is írtál magadról. Sok erőt, reményt, és pihenést kívánok Neked az új évben. Nem nehéz elveszni a kézimunkás tervekben...

    VálaszTörlés