2016. április 26., kedd

2016/11 SAL + MUK

Elkészültem a Words SAL 2016 5. részével, igaz már a hétvégén, de csak most jutottam hozzá a fényképezéshez. Várom a 6.-at, és már nem is kell sokat várnom, hiszen szombaton megkapom :-) Igaz nem fogok hímezni, mert sok a program a hétvégére. A szombat még kérdéses, de vasárnap az építész kollégákkal gulyásparty lesz, megünnepeljük a munka ünnepét, anyák napját, amit Szlovákiában május első vasárnapján tartanak és a szerelemesek napját, amit pedig Csehországban tartanak (valamikor egy ország voltunk, én még megéltem). Remélem jó idő lesz, most rajtunk van a sor a főzésben. Megint elkalandoztam, mutatom a SAL-t.
 
 
Na még mindig nem tudok fotózni, és az itthoni gépen még a fényképet sem tudom alakítani :-( nézzétek el nekem.
 
A másik hímzés, amit szeretnék nektek megmutatni, az egy nagyon régi, 2 éves elmaradásom. Anno 2014-ben csatlakoztam Palkó SAL-jához. Kb. a fele volt készen, amikoris elővettem. Tegnap (késő)este lettem vele készen. Nem volt egyszerű hímezni. A minta tetszik, azzal nincs is semmi baj. DE én nagyokos piros vásznat választottam, ami ráadásul még nem is olyan kemény, mint a fehér rokona (perlicska). Szorosan hímzek, nagyon csúnya volt, nagyon kellett figyelnem. Talán ezért is lett eltéve, vagy valami másért? Már nem tudom. De elővettem, tartva magam az év eleji fogadalmamhoz, hogy csak akkor kezdhetek új hímzésbe, ha egy MUK-ot befejeztem. Már egy párszor megszegtem a fogadalmamat, DE most itt van ez a szépséges minta. 
 
 
 
Táska lesz belőle, mikor?????? a színek már megvannak, Bebi ötlete volt, ma már az alakját is tervezgettem. Majd, ha este lefekszek, gondolkodom rajta. Elő kellene vennem  a varrógépet.
 
Már kiválasztottam a következő mintát, Renato Parolin lesz. De úgy döntöttem, nem egy, de 2 vagy 3 új mintát hímzek ki, mert ez a MUK nagy munka volt. Megjutalmazom magam :-) Tervem az van bőségesen, mint minden kézimunkázónak.
Létezik egy blog Losonci Anziksz, egy barátnőm írja. Minden hónapban van egy játék, mellesleg az áprílisit én nyertem :-) ide ajánlottam fel egy hímzésemet, ami még nincs. De csak a júniusi játékba, hogy mindenképpen győzzem.
 
Végezetül kaja. Bebi így szolgálta fel nekem a palacsintát - házi baracklekvárral töltve, tejszínhabbal és csokival. Díszítésnek kaptam még két fél diót :-)
 
 
Köszönöm, hogy benéztél, kissé melegebb időt kívánok nektek, mint ez a mai!
 
 

8 megjegyzés:

  1. Anyja és lánya is nagyon ügyes és kreatív! :-)
    Évi

    VálaszTörlés
  2. Jól haladsz a SALlal!
    Tényleg belendültél hímzésügyileg! De jó ez a sok terv!
    Bebi nagyon ízlésesen tálal!

    VálaszTörlés
  3. Köszi lányok, Bebi nevében is. Belelendültem, csak kicsit az otthoni meló és az alvás rovására megy :-) DE elég sok a gondom mostanában, kell a nyugtató hímzés.

    VálaszTörlés
  4. Szépek... az elöző SALT én kékkel hímeztem.... nagyon eltalált minta...
    Ez a mostani Sal színeit is jól kiválasztottad...Egyre jobban tetszik ez a variáció...Köszi a látogatásodat ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én meg irigykedve nézegettem, hogy a tiéd már készen van. Nagyon jó színekkel hímezted, hasonlókat választottam az idei SAL-hoz. Minden bejegyzésedet elolvasom, de nincs mindig időm írni :-)



      Törlés
  5. Nagyon szuper mindkét munkád, és gratulálok, hogy tartod a fogadalmad / titkosan - én nem nagyon a sajátoméhoz :-( /
    Kíváncsi vagyok, milyen Renátó mintára esik a választásod !
    Hétvégére a jó csapat, finom kaják mellé azt hiszem csak a jó idő kell ! Napsütéses, meleg időt kívánok , jó szórakozást !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Ági, én sem mindig tartom be a fogadamaimat, leginkább akkor, ha kedvemre való az a fogadalom :-)
      Nem lesz számodra meglepetés az RP minta, nem is olyan régen hímezted, nálad is láttam, talán ezért választottam elsőnek azt.

      Törlés
  6. Nagyon szépek, örülök, hogy a pirosat is befejezted! :)
    A lányod pedig láthatóan tehetségesen, ízlésesen készíti a kajákat! :)
    Szép hétvégét!

    VálaszTörlés