2019. július 24., szerda

Befejezésre váró hímzések

     Tegnap május 1 volt, a munka ünnepét munkával ünnepeltem meg. Estefelé beizzítottam a fényképezőgépet, és lefotóztam az összes kész alkotást, amit Bernikével készítettünk az elmúlt pár évben. Sok kész hímzésem is van, ami még befejezésre vár.
     Most ezeket mutatom meg, de igazából saját magamnak készítettem egy számadást. Sajnos van köztük már 7 éves is, amit a gyerekszoba ajtajára akartam kitenni. A gyerekeim lassan felnőlnek, Marci vasárnap volt 17, a hímzés pedig csak várja a sorsát.
    Akkor ma megmutatom a hímzéseket, és holnap a többi alkotást.
IGEN, most már július 24. van :-) Anno idáig jutottam. Azóta sok minden történt. Sokat dolgoztam, így a hobbira kevés időm maradt. 
    Most már nem szaporítom a szót, és mutatom a hímzéseket.

Berni hímzése 2016-ból, ezek voltak a kezdő öltései  :-)
Ezt a süni mintát 2017-ben vásároltuk az Éva kézimunkában.
Az első x-ek még csak segítséggel mentek, "hova szúrjak, most melyik X-et csináljam",
majd hosszú időre a fiókba került.  
Mikor előkerült, valahogy már nem voltak kérdések (legalább is sokkal kevesebb).
 És egyszer csak kész lett a süni.
 "Anya megcsinálod a kontúrozást?" "Igen kicsim"
 Na ezután eltelt pár hét, a csajszi megunta a várakozást.
Hozzáfogott, és minimális segítséggel bekontúrozta az egész sünit. 
 Akkor jöjjenek az én befejezésre váró hímzéseim 2012-2019 évekből.

Képeslapra készültek iskolai vásárba, vagy karácsonyfa dísznek - sajna mostanáig nem lettek készen













The snowflower diaries első mintája mindkettő














 Népi minta részlete - könyvjelzőnek készült, amolyan gumis változathoz.
Ahogyan ő is könyvjelzőként szeretne létezni a továbbiakban :-)  
 Ez 2012 karácsonya előtt készült az FB meghirdetett SAL keretén belül. 
 Szintén 2012 karácsonya. Egy kis Tralala minta.
 Nem tudom az évet, könyvborítónak készült. Ajándék lett volna, de a sok karácsony előtti teendő miatt elmaradt a befejezés. Akinek szántam már kicsit eltávolodott ettől a hippi stílustól. 
Lehet egyszer megkapja, reménykedem benne :-)
 Egy blog játékára akart díj lenni, de nem jutott el odáig :-(  kék csíkos anyaggal kombinálva, csipkévek egy képkeretben szerette volna magát látni.

Ez az a bizonyos 2012-es hímzés az akkor 10 éves Marcinak és 5 éves Bebinek :-(


 
 Ezek valamivel újabb hímzések. Szintén SAL volt az FB-n. Hogy is gondolhattam, hogy én kihímzem mind a 12 hónapot. Ez még befejezetlen, hiányzik még a május. Évszakonként akartam hármasával kihímezni a virágokat. Nem sikerült. Mondanám, hogy majd befejezem, de annyi új tervem van, nem hiszem, hogy valaha is előveszem még.

 A márciusi nárcisz, egyik kedvenc virágom.
 Na ez az áprílisi virág, de nem mondom meg milyen (mert nem tudom :-) )
 Ajándékba készült, vagy inkább rendelésnek mondanám. A vesszőkoszorú is meg van véve, amibe került volna. Nekem is van hasonló hóvirággal. Gerda Bengtsson mintája.
 Monogram egy D betűs barátnőnek. Ez is csak terv maradt. Vagy nem? A barátnő még megvan :-)
 Palkó - Ildikó mintája. Egy sorral lejjebb kezdtem a július keretét. Ki kellene bontani, mert bántja  szemem, de nem esik jó. Így áll a hímzés. Születésnap emlékeztetőnek készül. Elképzelés fejben megvan. Majd valamikor.


Ez a három csak úgy, mert szeretek Renato Parolint hímezni. Lehet karácsonyra megkapja valaki. Hogy melyik karácsonyra, azt még nem tudom ;-)



 Keresztszemes hímzés újságból készült Gorjuss baba. Berni kérésére. Nehezen szokta meg a szemem a vászon szövését. 
Szintén Palkó mintája. Táskára szántam. Rá kellene varázsolni.

 Marci ballagó tarisznyája. Ez kész van, de még nem mutattam. 2017-ben ballagott. Az osztályfőnökével együtt 11 darabot készítettem belőle. A szokásos maratoni befejezéssel, egész éjszakát áthímezve, varrva.









Nem tudom volt-e valakinek türelme végignézni ezt a maratoni bejegyzést. Igyekeztem keveset írni. Hogy mikor sikerül időt szakítanom a következő bejegyzésre? Nem tudom. Ma pihisebb napot tartottam a melóban a tegnapi projekt leadás után. Már csak a legújabb hímzések várnak bemutatásra.

Köszönöm, hogy benéztél hozzám <3 

2019. március 25., hétfő

Kreatív foglakozás

     Március 23-án szombaton falunkban Panyidarócban (Szlovákia, Losonci járás) kreatív foglakozást tartottam. Régóta dédelgett álom volt ez. Többen is megkerestek  már az igénnyel, hogy nálunk is legyen valami ilyesmi, és tanítsam meg őket a decoupage rejtelmeire. Na nem mintha én olyan profi lennék, attól még nagyon messze vagyok, de igyekeztem átadni tudásomat az érdeklődőknek. 
    Nagyon szép alkotások születtek. Nem voltunk sokan, rajtam kívül 11 alkotó, köztük három (a) kislány - Berni és két barátnője. Egy fantasztikusan jó hangulatú délután sikeredett. Nem kis örömömre lesz folytatás is májusban. Remélem akkor a faluból is többen részt vesznek. Most, férjem szavaival élve, eléggé családiasra sikeredett. Pedig azért csináltam a foglalkozást, hogy kicsit felélesszem a falu lakosait, legyen egy kis közösségi élet. De nem adom fel! 
    Megmutattam a szépségeket az FB-n, hátha más is kedvet kap. 
    Mutatok pár képet itt is, ezek egyike sem az én alkotásom, egy két ecsetvonást kivéve :-)










A pávásra még kerül kétfázisú repesztőlakk, de az unokahugomnak el kellett mennie. 




Ezeket a táblácskákat a lányok csinálták, a pávás a Bernikeé.
És még két kép az alkotás folyamatáról és az alkotókról, igaz már hárman hiányoznak róla. Legközelebb rögtön az elején fotózok :-)



    Jó kis nap volt, elfárasztott, de fel is töltött. 
    Sok a munkám, otthon is dolgozok "második műszakban", így a hímzéshez nem jutok hozzá. Sóvárogva nézegetem az aktuális hímzésemet, ami a szem előtt van állandóan, amit nem mellesleg áprílis közepéig be kellene fejeznem, de nem jutok hozzá. A számítógép kicsinálja szemem, így ha nem ülök a gép előtt, akkor inkább pihentetem.
    Most ennyi, remélem legközelebb már saját munkával jelentkezek.

Szép tavaszi napokat kívánok Nektek, sok-sok kézimunkával 



2019. január 30., szerda

Bebikém készítette :-)

    Pár hónappal ezelőtt, mikor már foglalkoztatott a gondolat, hogy újra elkezdem írni a blogot, megváltoztattam a blog nevét. Az okok - nem csak keresztszemes hímzéssel foglakozom, sok más technikát is kipróbáltam, néhányat már eddig is mutattam, és még van a tarsolyomban. Néha olyan érzésem van, hogy mindent ki szeretnék próbálni, örökké motoszkál valami a fejemben. És ez a baj, hogy a fejemben minden nagyon sokáig motoszkál :-) sok időbe telik, míg végre belevágok valamibe. Nekem legösztönzőbb a határidő. Ha valamit határidőre kell elkészítenem, könnyebben belefogok mindenbe, gyorsabban haladok, és szerencsére nem is sokat rontok. A munkámban is így vagyok ezzel, ha le kell adni egy tervet, vágom, mint a répát :-)))))))) Addig képes vagyok elmotyogni az időt, pl. blogírással :-) vagy inspiráció gyűjtéssel, tervezgetéssel.
    De elkalandoztam, mint mindig. Szóval a másik ok a névváltoztatásra, hogy a kicsilány is elég sokat kézműveskedik mostanában, és mivel büszke anyuka vagyok :-) szeretném az ő alkotásait is megmutatni. Ezért lett a blog neve - Rozy és Bebi kreatív világa.
    Ebben a bejegyzésben Bebi alkotásait mutatom meg.

    A salgótarjáni Kreatív ötletek boltjában dolgozik (többek közt) egy csuda ügyes csajszi a Bistei Viki. Az FB-n van minden héten 4x élő adás, ahol különböző kreatív technikákat, alapanyagokat mutat be. Vagy a You tubon a Kreatív percek, ami a salgótarjáni TV adásán látható kéthetente. Abban is Viki "csacsog", ahogy szokták írni. Nagyon ügyes, és nagyon jó hangulatú adások, nagyon jó társaság jött össze a Kreatív Kávézó, szintén FB csopot.




    


   Na szóval, december 15-én volt egy workshop itt nálunk Szlovákiában, ahol ezt a télitájas, havas gömböt készítettük el.
   Mindketten, de én elajándékoztam, még mielőtt lefényképeztük volna. 

Oxfordkék színűre festettük az alapot, a falu képe szalvéta, az lett ráragasztva, került rá még hópaszta is, papír házikók, üvegmosó :-) fenyőfák. Ledes fénysor világítja meg, a Bebié melegfényű, az enyémben hidegfényű van.

És ez a végeredmény :-)
Sokszor akkor jön meg a kedve a kreatívkodáshoz, mikor engem meglát. Ez a kis dobozka is akkor készült, amikor én a két virágos dobozt készítettem.
Be kell vallanom, hogy az övé hamarabb készen lett, nem kombinálta túl a dolgokat, nem agyalt rajta napokat :-) mint az anyukája.
Egyfázisú repesztés, decoupage, festés. A lakkozás már az én dolgom.







    És végezetül két alkotás, amit együtt készítettünk. Sokat szoktunk vitatkozni közben, az egyik workshopon már szét akartak ültetni minket :-). Sajnos én nagyon irányítani szeretném őt, azt akarom, hogy tökéletes legyen az alkotás. Neki megvan a saját elképzelése, ami nem mindig egyezik az enyémmel. Le kell küzdenem ezt az irányítási kényszert.


Téli lámpás, szülinapra készült. Vettem egy fehér, fa lámpást, azt téliesítettük, díszítettük fel. Hópaszta, fa hópelyhek, "fagyos" díszek, bogyók, gömbök, fenyőágak és három led mécses.

    Az unokatestvérem nősült 2017 nyarán, nekik készítettük Bebivel ezt a pénzátadó képecskét.
   Szintén egy élőadásban készítette Viki, Salgótarjánban a boltban vettük a hozzávalókat. 
Decoupage, strasszok, kontúrozó, csillámpor festés, szívecskés szalag és természetesen fa képkeret.
    Ráadásul a menyasszonynak ilyen "bogara" van, csak fekete.

Megint hosszúra sikerült. Ez van, ha évekig nem jelentkezek :-)

Köszönöm, hogy benéztél. Kívánok nyugodt hímzős, alkotós téli estéket.




2019. január 22., kedd

Decoupage

      És akkor induljunk el visszafele az időben :-)
Valamikor szeptember-október környékén készült két teás (vagy akár ékszeres, ki mire használja) doboz is. Két nagyon jó barátnőmnek, azonos mintával, kicsit már kivitelezésben.


 Decoupage, egyfázisú repesztés, stencilezés - 3D-s gessoval és akril festékkel, festés - pacsmagolás :-) és az ominózus transzfer, ami nekem nem nagyon sikerül.
A doboztető belsejére transzferáltam egy-egy szép idézetet, ami át is ment, csak a transzferoldat leszedte pár helyen a festéket, még a lakkon keresztül is.
Na ezt még gyakorolni kell :-)





Használtam még egy kis bronz antikoló pasztát is.

És ez a másik.
Ezen kék a stencilezett virág, a másikon barna - ezen a képen látni mindkettőt.











Ebből a műfajból készült még két szerencséthozó lóhere is.


 A nagyobbik keresztfiamnak és barátnőjének készült, hogy segítsen nekik az egyetemi vizsgákon :-)
Az ötlet a komasszonyomé a szalvétát is ő találta, én csak formába öntöttem az elképzelését.
Hát mit mondjak, nem volt egyszerű erre formára decoupage-olni a szalvétát, de másodszori nekifutásra sikerült.


Van rá stencilezve Heavy body géllel egy inda minta, de olyan vékony volt a stencil, hogy ez csak fényben, megdöntve látszik. Talán egy kicsit a felső levélen megcsillan :-)
Kaptak egy-egy "élő" katicabogarat is.











Mára ennyi, a következő bejegyzéshez fotóznom kell, úgyhogy nem tudom mikor írok legközelebb.


Köszönöm, hogy itt voltál. Remélem tetszett, amit láttál, és újból ellátogatsz hozzám, ha csak így virtuálisan is.
Szép téli, kézimunkázós estéket kívánok Nektek !


2019. január 17., csütörtök

13 szépség

     És akkor mutatom az urolsó általam készített ajándékot, amit unokahugom és újdonsült férje kapott. Régen terveztem ezt kihímezni, és a sok kontúr ellenére szerettem is. Nem utoljára készült ez sem.
     A szokásos perlicska vászonra készítettem, Anchor fonalakkal, nem mind a megadott szín. A vásznat fekete teával festettem, márványosabbra szerettem volna, de nincs nagy tapasztalatom, így nem teljesen úgy sikerült, ahogy elterveztem. 

A dátumból látni, hogy sajnos hiába kezdek valamit időben (ez sem mindig igaz :-) , valahogy mindig kifutok az időből.
A hímzések körbevágva, amúgy ettől féltem a legjobban, és talán ezért is nincs befejezve sok-sok hímzésem. Féltem ha elrontom, rosszul vágom, hogy fogom tudni javítani. Beszereztem ilyen guruló vágó alkalmatosságot és patchwork vonalzót is, amik nagyon bejöttek nekem. Sokkal egyszerűbb, pontosabb a vágás, és gyorsabb is.
Szétraktam a képeket és lefotóztam, hogy ne keverjem össze a sorrendet.

A következő fáziskép - a dátum már 24-ét jelez, de csak mert éjfélkor átugrott, ez még javában éjszaka. Ebben a fázisban maradt 24.-én estig.
A zöld az unokahugom kedvenc színe, igazából mintás anyagot szerettem volna, de olyat, ami nem nyomja el a képeket. Nem kaptam a városban, ez pedig megtetszett és egy elég jó tartású, keményebb, vastagabb anyag, és mivel faliképnek készült, emmellett döntöttem.
A fenti kép jobban visszaadja a színét.

Ez lett a (majdnem) végeredmény. Majdnem, mert időközben a gépem felmondta a szolgálatot, tönkrement az ékszíj (31 év után nem csoda), a másik gépemmel jutottam el idáig. Az egy név nélküli gép, ajándék volt az overlock mellé a boltban, így nem sokat lehet tőle várni. Olyan hangos volt és nem is vagyok hozzászokva, így inkább a speppelést elhagytam egyenlőre. Majd a másik géppel, ha hazakerül.







     Végül 25.én hajnalban lett "kész", de mivel aznap jöttek ebédre, így nem késtem vele. Még befejezésre vár. A virágokat egy másik, sokkal vékonyabb anyagból vágtam ki, alávasaltam, körbevarrtam és ezután lettek rávarrva. A fejemben van egy elképzelés a steppelésről, de hogy meg tudom-e valósítani, nem biztos. Soha nem steppeltem még, max a hímzést varrtam körbe a párnán és a terítőn is.
     Ezek voltak az utolsó munkáim. De van még mit mutatnom :-) Így megéri benézni máskor is ;-)

Köszönöm, hogy itt voltál, remélem tetszett, amit láttál :-)
Egyre melegedő, napsütéses napokat kívánok !